"Persze, múlt héten kellett volna. Azóta egy csomó lerohadt. Most már elég kevés van. Szinte nem is érdemes érte a fára mászni." Ilyen gondolatokkal pislogtunk fel a fára, de aztán mégiscsak a cseresznyefán kötöttünk ki. Illetve nem mindannyian, mert a 3 hónapos ded a cseresznyefa alá állított utazó kiságyból figyelt minket. Az amint apját, aki az ágakon egyensúlyozott, és az anyját, aki a szomszédtól kölcsönkért festőlétrán billegett.

Cseresznyeszedés. Cseresznyemosás. Cseresznyebefőzés, dunsztolás. Cukor és tartósítószer nélkül is max. fél óráig kell rotyogtatni. Pitty-putty megleszünk.

Aha. Kezdtük reggel 10-kor. Dedünk tűrte, tűrte az utazóágyas dolgot a fa alatt egészen 11-ig, amikor ordítva parancsolta le anyját a létráról- mert éhes lett. Innentől apa szedte a cseresznyét, ami előre nem láthatólag hatalmas mennyiségűvé nőtt. 3 festékes vödörnyi  jött le a fáról, több hetes fáról cseresznye-evés, egy hetes túlérés után!

Nem baj, a kerti csapból engedünk rá vizet, aztán hadd álljon 1-2 órát, amíg a kukacok kimásznak belőle. Addig üvegeket mosok. A  kukacok viszont nem siettek annyira a kimászással, mint én az üvegmosással, inkább a cseresznyébe fulladtak, mint elhagyják az " édes otthon". Volt,  amelyik félig kirágta magát,mikor elérte a vízbefúlás, kilógva a cseresznyéből. Kevés olyan gusztustalan látvány van, mint a  vízi kukachulla. Pedig most erősnek kellett lennem, mert nem volt mese, a cseresznyéket kukactalanítani kellett, egyesével szét szedve, megmosva.

Ekkor láttam meg ezt kicsi csigát. Ő már megmászta a maga cseresznyéjét. Én meg átéreztem, mekkora feladatot teljesített- mert előttem pont akkora állt ezzel az egész cseresznyebefőzéssel. Persze, azért leültem pihenni a hintaágyba- főként mert a kicsi fiam is igényt tartott rám. Adtam a kezébe neki is egy-egy szemet- a kukactalanabból- , had ismerkedjen, legalább a formájával, ha még az ízével nem is lehet. Azért az esetleges foltok ellen ráadtam  a Cseperedő- nagyméretű előkék egyikét. Ezekből elég sokat készítettem, fiúknak, lányoknak, virágosat és csíkosat, kinek-kinek kedvére valót. Találhatsz ezekből a www.cseperedobaba.hu honlapon mindenfélét.

A gyerek fürdetésére, este 8-ra az utolsó üveg is dunsztba került. Két pléd és egy nagypárna alatt pihen nyolc darab hét decis és hat darab kisebb méretű télirevaló. Remélem, befőtt lesz belőle!

Most  kellene jönni annak a résznek, hogy ki vagyok, mikor és hol születtem, hová és mettől meddig jártam általános iskolába, középiskolába, főiskolára, egyetemre., stb, stb, stb...adatok halmaza.

Szerintem az ember nem adatok halmaza! Szerintem, amik igazán meghatároznak, azok a leülepedett, részünkké vált élmények. Személyiségünk alkotóelemei, akárcsak a mindennapjaimat megédesítő  mézcseppek a konyhapulton. Igen, igen, tudjátok, azok, amik véletlenül elhullanak, mikor vajas mézes kenyeret eszek. Persze csak utólag veszem észre őket, ha rájuk esik a napfény és gyönyörködhetek a borostyánszínükben. Vagy beléjük tenyerelek, és az ujjbegyeimről nyalogathatom le a maradék édességüket- emlékeként a már megevett kenyérkének.

Két meghatározó mézcseppem idézem most fel, mindkettő a nagyapáimat juttatja eszembe. Az anyai nagyapám egy tanyán élt, a szülővároskámtól kb. hat kilométerre. Igazi parasztember volt, a szó jó értelmében. Tőle kaptam a vidék, a végtelen láthatár, a hagyományok szeretetét. Kb. egy holdas telkén gémeskút is hórihorgaskodott. 10-12 éves lehettem, mikor észrevettem, hogy a kutat körbe vevő fapala, hogy milyen újszerű, izgalmas  rajzfelület! Fogtam, kivittem a zsírkrétáim, festékeim és nekiálltam a kedvenc mesekönyvem ihlette figurákkal telerajzolni. Boldog voltam, mert újdonságként hatott a fára rajzolás, a függőleges felület, a nagy méret. Az azóta flow- hatásként leírt érzés beszippantott. Itt és így született meg az első önálló kiállításom- biztos voltam benne, hogy a csirkéknek, tyúkoknak nagyon tetszett., mivel szemmel láthatólag nagy élvezettel szedegették a pondrókat a kidekorált kút körül.

Másik élményem a városi nagyapámhoz kötődik. Az ő házába vittek haza, miután megszülettem. 7-8 éves lehettem, mikor a karácsonyi készülődésben eltört egy üveggömb- akkoriban még nem műanyag kínai volt a karácsonyfa dísze. Nagyon sajnáltam, mert szerettem, ráadásul egy hatos szett része volt, hiányzott volna a szememnek a fáról. Jött a nagy ötlet, hogy én bizony összeragasztom! Nekiálltam az iskolai technokol rapidom-mal, kis sámlira ültem és belefeledkeztem a munkába. A végeredmény nem volt valami tetszetős, talán nem is dicsértek meg a felnőttek érte, de ez nem is fontos. Sokkal lényegesebbet tudtam meg magamról: azt,  hogy mire vagyok képes a két kezemmel.  Megtapasztaltam azt az  alkotó erőmet, amit tulajdonképp  a mai napig az élet minden területén, sokrétűen használok.