Hűűvöst!
A mai nap kezdtem el azon gondolkodni, hogy miért nem állítottuk fel még a kerti medencét. Ott tényleg lehetne hűsölni. Napközben. Sajnos éjszakára nem költözhetek bele, pedig igazán jól esne ezeken az alig hűlő éjszakákon. Akkor mi a megoldás éjszakára? Kb. 11-től már lehet ablakot nyitni, mert kedd lefelé menni a hőmérő higanyszála, na , de addig? Addig is, lecserélhetjük az ágyneműt egy szál lepedőre. A jó lepedőnek, nyári ágyneműnek észrevehetően hűvös a tapintása, kifejezetten kellemes alatta aludni ilyen melegben is. Mi a titka? Háta az anyaga!
Amikor a ruhaipari szak-középiskolába jártam, anyagismeret órán rengeteg textil-ről tanultunk. A len megismerésekor nagyon figyeltem, mert emlékeztem, hogy a Kisvakond szép kék nadrágja is lenből készült a mesében. Nem is véletlen a kék szín, hiszen a lenvirág is kék. Gyerekként fogalmam sem volt róla, hogy a lenfeldolgozás lépéseit ( nyűvés, gubózás, áztatás, tilolás) mutatja be a mese, de megragadt történet bája. Ráadásul az édesanyám is varrónő, így közel állt hozzám a téma.
Később, anyagismeret órán sok mást is megtudtam a lenről. Mivel égetéspróbákat is csináltunk, megfigyeltük, hogy nagy, sárga lánggal ég, papírszagú a füstje és az utána maradt hamu. De nem is ez az érdekes, hanem kitűnő tulajdonságai: fénye szép, tapintása HŰŰŰVÖS (!), nagy a szakítóereje, könnyen színezhető, fehéríthető, segíti a test hőfok szabályozását. Kedvelt textilipari nyersanyag, készítenek belőle szöveteket háztartási célokra ( lepedő, ágynemű, abrosz, szalvéta), dekorációs, bútoripari, kárpitos munkákra is.
Tehát, ha igazán hűsítő álomra vágysz a forró nyári éjszakákon, használj lenvászon lepedőt.